Tökmagolaj

Amikor érdeklődők rendezvényen megkérdezik, melyik olaj, mire jó, mi szépen felsoroljuk nagyvonalakban, hogy melyik olaj, milyen panaszokra lehet enyhítő hatással, melyik milyen szervünkre hat jótékonyan. És amikor elérkezünk a Tökmagolajhoz, akkor egyszerűen úgy tudjuk összefoglalni: a Tökmagolaj mindenre jó. Itt most a “mindent” szeretném bővebben kifejteni.

A szüleim által termesztett tök, illetve annak a magja.
A szüleim által termesztett tök, illetve annak a magja.

Kezdjük azért a legelején: a tökmagolajat az olajtök héj nélküli magjából nyerik. Igen, van olyan, hogy héj nélkül terem a mag, a tök, pedig, amiben benne van kerekded formájú, narancsos-okkeres színű, zöld “cirmos” mintával.

Most ugorjuk át a termesztés-technológiát, betakarítást, előkészítést, és térjünk rá a lényegre: hidegen vagy melegen (tradicionális eljárással) sajtolt tökmagolaj a “jó”?
Ez egy olyan kérdés, amiről jó sokat lehet vitatkozni. Erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik az egészségesebb.

Hideg sajtolás esetében a magokat nyersen préseljük ki, míg az úgynevezett meleg sajtolás esetében a magokat ledaráljuk, picit sózzuk és egy kevés vízzel elegyítjük, és ezután kerül a présbe. A hideg sajtolású olaj csigaprésen, míg a hagyományos- meleg sajtolású hidraulikus présen készül- úgy is nevezik ezt az eljárást, hogy olajütés. A végeredmény tekintetében hideg sajtolású olaj egy egészen szelídlágy, már-már semleges ízű olaj. Míg a meleg sajtolás eredménye egy karakteres, telt ízű, egészen sötétzöld, – barnás-bordós beütéssel rendelkező olaj.

Tökmagolaj és jótékony hatásai
Tökmagolaj és jótékony hatásai

Élettani hatását tekintve mi azt valljuk, hogy egyformán hasznos mindkettő, lényeg, hogy rendszeresen fogyasszuk! Hiszen a hideg sajtolásnál is keletkezik hő- a fizika törvényeinek megfelelően, mégpedig nem kevesebb, mint a hagyományos préselés esetében. A magok az enyhe pirítás alatt vannak kitéve magasabb hőmérsékletnek, de csak rövid ideig. Így azok a hatóanyagok, amelyek miatt a tökmagolaj fogyasztása ajánlott nem sérülnek ebben az esetben sem. (Érdekességképpen jegyzem meg, előállítását tekintve a hagyományos sajtolású olaj költségesebb, mint a hideg sajtolású, bár erről nem sokat hallunk, annál inkább találkozunk az ellenkezőjével.)

A következőkben eltekintek attól, hogy különbséget tegyek a kettő között, és egységesen tökmagolajként kezelem őket és tekintem át az egészségre gyakorolt hatásait:

A tökmagolaj igazi vitaminbomba, gazdag A-, B1-, B2-, D- E- és F-vitaminban is, valamint jelentős mennyiségű kalcium, kálium, magnézium, cink, réz, szelén és nátrium is található benne. Magas a rosttartalma,  79,4%-ban esszenciális zsírsavakat tartalmaz, különösen sok palmitin-, sztearin-, olaj- és linolsavat tartalmaz.

A népi gyógyászatban több betegség gyógyítására használták. Modern tudományos kutatások bizonyítják, hogy a tökmagolaj képes megelőzni több betegséget, valamint elősegítheti a gyógyulást számos esetben.

  • A tökmagolajat elsősorban prosztata problémák kezelése és megelőzésével kapcsolatban
    Tökmagolaj - online elérhető minden nap
    Tökmagolaj – online elérhető minden nap

    ismerjük vagy hallunk róla. A benne található antioxidánsoknak, gyulladáscsökkentő hatásnak valamint a delta-7 fitoszterolnak köszönheően ugyanis csökkenthetőek a jóidnulatú prosztata megnagyobbodás illetve az azt kísérő kellemetlen tünetek.

  • Telítetlen zsírsavtartalma miatt hozzájárul a koleszterinszint normalizálásához és támogatja a keringési rendszer optimális működését – ezáltal csökkenti az érelmeszesedés és a szívinfarktus kockázatát
  • Magas linolsav (omega 6) tartalmából kifolyólag segíti a szervezet fejlődését és növekedését, valamint elősegíti a bőr és a haj növekedését. Ezenkívül az Omega 6 zsírsavak részt vesznek az anyagcsere szabályozásában és a csontok egészségének megőrzésében.
  • Segít a szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések megelőzésében
  • Vértisztító hatása miatt köszvény ellen is alkalmazható
  • Gyulladáscsökkentő hatása által elősegíti a felfázás, húgyúti fertőzések gyógyulását
  • Méregtelenítő, májregeneráló, sebgyógyulás-serkentő, féregtelenítő és székletkönnyítő tulajdonsága is ismertek
  • Magnézium tartalma miatt hozzájárul a szervezet szénhidrát háztartásának szabályozásához
  • A benne található fitoösztrogének segítenek csökkenteni a menopauzával járó hőhullámokat és fejfájást
  • Szintén a magnézium és triptofán aminosav tartalmának köszönhetően elűzi a stresszt és elősegíti a nyugodt alvást. ( A triptofán megnöveli a szerotonin, majd az alvást segítő melatonin szintet.)
  • E- vitamin tartalma segít a bőr egészségének megőrzésében, segíti a gyulladt, sérült bőr gyógyulását valamint lassítja az öregedési folyamatokat
  • A-vitamin, zeaxantin és lutein tartalma miatt a szem barátja is.
  • A B-vitaminok  fontos szerepet töltenek be a fehérjék, zsírok és szénhidrátok lebontásában és felszívódásában valamint a kiegyensúlyozott emésztésben.
  • Kálium tartalmából adódóan vízhajtó hatású, így segít megszabadulni a sejtközötti felesleges folyadéktól

Azt hiszem, a fentiekből látható, hogy amikor azt mondjuk, hogy “mindenre” jó a tökmagolaj, nem túlzunk.

Kedvenc Termékeitek

Néhány tipp vásárlás előtt- és után

Ha tökmagolajat vásárolunk szerencsés, ha előtte meg tudjuk kóstolni– adott esetben ez döntheti el a kérdést, hogy hidegen sajtoltat- vagy hagyományos sajtolásút választunk- döntsünk bátran ízlésünknek megfelelően! Mint a boroknál, a tökmagolajnál is érvényes az, hogy ahány fajta, annyi termőterület, annyi talaj, annyi ízű mag, illetve a megannyi pirítási fokozat mind különböző végeredményt ad. Ne gondoljuk azt, hogy ha egyszer kóstoltunk tökmagolajat, akkor mindegyiket ismerjük!

Mindig figyeljünk rá, hogy 100%-os tisztaságú olajat válasszunk.

Felbontás után tartsuk száraz, hűvös, fénytől védett helyen– ha nem fogyasztjuk mindennap, akkor akár hűtőszekrényben is tarthatjuk, hogy tovább megőrizze frissességét. Általában felbontás után nagyjából fél éven belül érdemes elfogyasztani, utána jó eséllyel már megavasodik sajnos.

És végül a legfontosabb: Fogyasszuk rendszeresen! 

A felhasználáshoz kattints a Tökmagolaj gombra és találsz néhány igazán hasznos ötletet.

Tökmagolaj